Üdvözöl az MSN Mai Nap
X

Állítsd be kezdőlapnak!

Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak

nol
2012.02.17. 21:09 | Utolsó módosítás: 2012.02.20. 0:05
  

Szellemvárossá válhat Budapest a BKV megmentése miatt

Egyetlen sort szán a BKV-ra idei költségvetésében a fővárosi önkormányzat. Az elmúlt években szokásos tőkepótló támogatás helyett az idén hatmilliárd forintot ad működésre a tulajdonos, amelyből ötmilliárdot már át is utaltak a közlekedési cégnek, illetve itt szerepel a kilencmilliárd forintos tagi kölcsön, immáron támogatás formájában - írja a szombati Népszabadság.


Baljós árnyak (Népszabadság/Szigetváry Zsolt)

Kapcsolódó cikkek

A városatyák ugyan korábban csak arról döntöttek, hogy április végéig segítik ki a BKV-t, de a visszafizetés teljesítésében a többség már akkor sem bízott. Így a BKV az idén 15 milliárdot kap, amelynek nagy részét már át is utalták. Ez azonban jelentősen elmarad a városvezetői ígéretektől, de a túléléshez szükséges pénztől is, ha a kormány ragaszkodik az egy forinthoz egy forint elvéhez.

Így ugyanis legfeljebb 15 milliárdos támogatásra számíthat a BKV a kormánytól. Ha a 32 milliárd forint normatíva zárolásának feloldását, illetve a 16 milliárd forintos fogyasztóiár-kiegészítést adottnak vesszük. Holott ez korántsem biztos. De még ezekkel együtt se jön össze annyi, amennyi a jegyárbevétellel kiegészülve fedezné a cég idei 130 milliárdos működési költségét, a BKV adósságállományát nem is említve.

Tarlós Istvánék, ahogy ez a Varga Mihállyal tartott közös tájékoztatón ki is derült, vélhetően újabb kölcsönben bíznak. Csakhogy a Népszabadság értesülései szerint a bankok egyként zárkóznak el az új hitelezéstől és a meglévők refinanszírozásától. Így meglehet, eredménytelenül zárul Tarlós István és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának bankvezérekkel tervezett jövő heti tárgyalása.

Az egyetlen, technikailag is megvalósítható megoldásnak a kormány soron kívül megítélt támogatása tűnik. Ám erre nem sok hajlandóság látszik.

Budapest most saját cégeit és intézményeit zsigereli. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-től például hatmilliárd forint osztalékot kér, ami az adóteherrel és az 560 millió forintos támogatáscsökkentéssel együtt azt jelenti, hogy a cég az idén fizetség nélkül szolgáltat. A Temetkezési Intézetben nem telik a törvényben előírt bérkompenzációra. Fejlesztésre sehol sem futja.

Az intézmények működési költsége tíz százalékának zárolása tízmil­liárdos elvonást jelent. A FIFA-kongresszus és a Váci Egyházmegye támogatásán kívül gyakorlatilag minden önként vállalt feladatot töröltek. (A Budapest Fesztiválzenekar 89 millióval kap kevesebbet az idén.) Gyakorlatilag lenullázzák a nagy rendezvényekre és a fővárosi turisztikára szánt keretet.

Harminc százalékkal csökken a sporttámogatás, az összes színházra nem jut több 70 milliónál. Az Új Színházon és a József Attila Színházon, illetve a Trafón kívül senki sem kap fővárosi segítséget a működéshez. Sőt, a Madách Színháztól 215 milliót el is vonnak.

Akad más érdekesség is a költségvetési tervezetben. Míg a legtöbb támogatást egészen apró tételekre lebontva részletezik, addig a Budapesti Közlekedési Központnál egyetlen sorban összesítik a cégnek szánt 9,9 milliárdot. Ebből 4,9 milliárd a közútkezelő finanszírozására, 1,2 millió pedig a taxik ellenőrzésére költhető. A fennmaradó cirka ötmilliárd felhasználásáról nem esik szó.

A súlyos megszorításokkal szemben a város soha nem látott összegű, 12,7 milliárdos tartalékot képez. Ennek csak egy része pántlikázott. Az sem túl szigorúan. Az önkormányzati szerkezetátalakításra kétmilliárdot, az árfolyamveszteségre 1,2 milliárdot, kockázatkezelésre (CET, 4-es metró, BKV) 4,2 milliárdot, az előző városvezetés örökségének kezelésére (közös parkolási cég felszámolása, Vidám Park, Óbudai Gázgyár) egymilliárdot szánnak, míg az általános tartalék összege 3,9 milliárd.

A módosított államháztartási törvény értelmében a főpolgármester csak a tartalékkeret felett rendelkezik, minden más tétel felhasználásáról a közgyűlésnek kell döntenie - olvasható a Népszabadság szombati számában.

 
 

további cikkek

A nulláról indult (MTI/Koszticsák Szilárd)

Orbán szerint Magyarországot zaciba vágták

Levélben történő szavazást ígért a kettős állampolgároknak

Kellemes május (MTI/Rosta Tibor)

Záporok, zavatarok jönnek

Marad a kora nyárias idő

Még egy lakást sem vett az állam (Blikk)

Késik a segítség a bedőlt hiteleseknek

Még egy szerződést sem kötött az Eszközkezelő